Rólam

Fotográfusként, grafikusként és képzőművészként egyaránt otthon érzem magam a streetwear, színek, formák és digitális művészet világában. Custom cipők, egyedi ruhák, táskák, festmények és digitális rajzok tervezésével foglalkozom, de bármilyen őrült ötlet kivitelezésére vevő vagyok.

Minden alkotásom egy történet, amit együtt hozunk létre. A művészetem alapja az egyediség és az innováció, mindig nyitott vagyok az újszerű megközelítésekre, hogy minden megrendelőmnek olyan alkotást hozzak létre, amely igazán kifejezi személyiségüket.

Számos elégedett vevőt tudhatok a hátam mögött és szenvedélyes elkötelezettséggel várom az új projekteket, kihívásokat és új megrendelőket.

Már gyerekkorom óta fontos szerepet játszott az életemben a művészet, rajz, kreativitás és tánc. Emlékszem még kiskoromban a környékünkön leégett egy családi ház és nagymamámmal arról beszélgettünk, hogy ha velünk is ez történne mit is vinnénk magunkkal. “Csak a fotókat”. Ez annyira megmaradt bennem, hogy azóta foglalkozom jobban a fotográfiával és a művészetekkel.

Képzőművészetin végeztem fotográfusként, később grafikusként, ezek mellett pedig kiskorom óta nagy szenvedélyem a tánc és a színpad. Mindezek fúziója segített abban, hogy többrétegű művésszé válhassak. Mint mindenkinek, nekem is a covid nagy változást hozott, megszűntek a rendezvények, az esküvők, csökkentek a stúdió fotózások, így több szabadidőm lett.

Extrémebb stílus kedvelő vagyok. Mivel hazánkban kevésbé elterjedt az egyedi kézzel festett termékek kivitelezése a külföldiek pedig gyakran megfizethetetlenek, úgy gondoltam miért ne vágjak bele. Így jöttek a custom cipők, ruhák és egyéb termékek köré épített kis vállalkozásom létrehozása. 

Ha szeretnéd megvalósítani egyedi művészeti elképzeléseidet, keress bizalommal és teremtsünk együtt valami különlegeset.

MEGJELENÉSEK

2021 Liquid Kicks – Cartoon x Burberry

2021 Liquid Kicks – Comic Book x Marvel

2021 Liquid Kicks – Respect Custom

2021 Angelus Brand – The Birth of Venus 

2021 Angelus Brand – Renaissance x Sistine Madonna 

2021 Public Enemy – Wu-Tang Clan & Public Enemy 

2022 Liquid Kicks – Tattoo Style

2022 Liquid Kicks – Curry x Wilson

2022 Liquid Kicks – M.J. Jordan

2022 Stockroom Market 

2022 Nike – Westend Shop Open

2023 Liquid Kicks – Graffiti

2023 Kolorádó Fesztivál

2023 Művész.ma

2023 TRND Hungary x Pepsi Hungary – Pepsi Space

2023 Fókusz – Sneakerness – Azahriah Custom

2023 Kórház Suli x Eisberg adománygyűjtés

2023 Tisza Cipő – Kórház Suli

2023 Sneakerness

2024 True To Sole – Walking in Love

2024 Business Fest

2024 Psycho Bunny

2024 JABER x ADEL – Sunflower

2024 Sneakerness

2024 Sneakerness x Glamour

2024 Sneakerness x EON 

2024 Sneakerness x Széchenyi Kártya Program

2024 Startup Campus x Size-Up – winner – Bold Movers

2024 HBBA – Investor Fest London – Bold Movers

2024 GIAJ x ADEL 

2024 NINI x ADEL – CUSTOM STAR MINI BAG

2024 FIVOSZ – Fiatal Vállalkozók Hete – Bold Movers

2024 Nini Pop-up Store Event – Etele Plaza

2025 Manuel – Orgonabokor Jordan 1 repost

2025 Kedvesidegen podcast – NINI x ADEL Custom bag

2025 Seoul – The Holy Art Gallery – 21st Century S*cks

2025 NINI x ADEL – CUSTOM LOVE BAG

2025 GLAMOUR Magazin – Lépéselőny a divatban

2025 BUZZ Birthday x ADEL – Buzz Váci, Buzz Westend

2025 Aryna Sabalenka custom bag – Nini x Adel

2025 GLAMOUR+

2025 Kimittube (Manuel Orgonabokor, Számít custom)

2025 Manuel Orgonabokor Dunk

2025 Dress Like a Muse – MÁZ Specialty

2025 NINI x Adel – BRIDAL BAG COLLECTION

2025 BUZZ x ADEL – LABUBU

2025 PÓLUS x ADEL Sneakerness

2025 ALLE x ADEL Sneakerness

2025 Central European Wedding Show – Hungexpo

2025 Mocha Mousse Beauty & Bridal Day

2025 HOAKI BOOKS – Sneakers Art Book

ÍRJ NEKEM
hu_HUHU
0
    0
    Kosár tartalma
    Üres a kosaradVissza az üzletbe